Drága Anna,
Már régóta tervezem, hogy írok Neked.
Errefelé most hidegek vannak, ma elment Ő is, a hétvégét töltötte nálam. Tésztát csinált, igazi házit, és lelkesen mesélte a gyerekkori csodát, amikor a nagymamája gyúrta még a pasta-nak valót, és Ő az orrát az asztal széléhez érintve várta, ahogyan az asszony kezei közül kiszaladó forma elárulta, hogy káposztás, túrós, vagy krumplis lesz-e az ebéd.
Este képeket nézegettünk, nem is tudom, hogyan került elő az éppen, amelyiken csónakban ülsz, meztelen combodat kacéran félrehajtod és kivillantod azt a ragyogó kislány-mosolyod, és sírtunk, hogy milyen szép vagy, milyen szépek vagyunk, de tudod már néha rezzenéstelen arccal tudlak nézni, csak az Ő szemében látom a könnyeket rögtön, de este persze ittunk, alig maradt a keserű likőrből, így aztán visszafoghatatlanul sirattalak én is, és mindig eszembe jut, hogy mindezt a boldogságot Neked köszönhetem, nélküled meg olyan nehéz.
Tudod, minden nap várlak, hátha csak rossz álom volt az egész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése